Tisztelt Belénessy Csaba Vezérigazgató Úr! A MTI ma kiadott közleménye Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemrég lemondott államtitkárát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét gyalázza. Szeretjük vagy sem, de a demokráciában gyakran előfordul, hogy közszereplőket pocskondiáznak. A távirati irodának kötelessége is ezekről beszámolni, hiszen ha ezt nem tennék meg, akkor más közszereplők véleményét hallgatnák el. Nem kötelessége [...]
Már csak két évünk van a földmoratórium lejártáig, amikortól külföldiek is szabadon vásárolhatnak termőföldet Magyarországon. Amennyiben továbbra sem születik érdemi földügyi szabályozás, úgy minden esély megvan arra, hogy a tőkeszegény hazai gazdálkodók lába alól kivásárolják a termőföldet. Az LMP szerint a földet az életvitelszerűen gazdálkodó, helyben lakó emberek, közösségek tulajdonában kell tartani. Ehhez a moratórium [...]
Schiffer András országgyűlési képviselő az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében nyilvános vitára hívja a Fidesz frakcióvezetőjét. Két eset lehetséges. Lázár Jánosnak vagy a mai napig nem sikerült elolvasnia az LMP vonatkozó törvényjavaslatát, vagy napok óta tudatosan próbálja hazugságokkal etetni a magyar nyilvánosságot. A kormánypárti politikus úgy titulálja hiteltelennek, farizeusnak és szakmaiatlannak az LMP kezdeményezését, hogy egyetlen [...]
Április 2-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk, hogy utána kiírják a népszavazást, ebben rád is szükségünk van! Kitelepülések, letölthető gyűjtőív, itt mindent megtalálsz. A Gödöllői Területi Szervezet összesen 12 napon szervez kitelepülést Gödöllő főterén, ennek dátumai a következők: március 10, 13, 14, 19, 20, 21, 22, 23, 26, 27, 28 és 29. A kitelepülések délután 15 [...]
A növekvő élelmiszerárak miatt a háztáji gazdálkodás támogatását és megerősítését sürgeti az LMP. A párt képviselője, Szabó Rebeka pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy az önellátás növelése a nagyarányú vidéki munkanélküliséget is csökkentheti. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának tagja – aki a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaira hivatkozva elmondta, hogy az elmúlt egy hónapban közel három százalékkal [...]
Február 29-i hatállyal megválik alpolgármesteri tisztségétől Pintér Zoltán. A posztra 2010 októberében újraválasztott városatya – aki egyéni képviselői mandátumát megtartja – az önkormányzati törvény számára kedvezőtlen változásával, családi és egészségi okokkal, valamint új, a polgármesteri hivatalon kívüli munkalehetőségével indokolta döntését. Pintér lemondását Gémesi György polgármester elfogadta. <Forrás: http://www.godolloi-hirek.hu/>
A Lehet Más a Politika kiáll az internet szabadsága mellett és tiltakozik az emberek szabadságjogát, információs jogát sértő nemzetközi rendelkezés, az ACTA ellen. Az LMP felszólítja a magyar Országgyűlést, hogy ne ratifikálja az Európa szerte viharos tiltakozást kiváltó, az emberek magánéletébe beavatkozó egyezményt. Magyarország is aláírta januárban azt a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA), amelyet [...]
Az LMP meglátása szerint az átalakítások a tehetős elit számára tették nyitottá a felsőoktatást, a szegény, de tehetséges fiataloktól viszont elvették a jövőt – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes. Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke a miniszterelnök keddi évértékelőjére utalva azt mondta, abból kiderült, hogy a Fidesz sikernek tartja a felsőoktatás [...]